|
 Vendég: 35
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Néha még beoson kezembe a múlt szele,
Görcsös ökölbe szorítja gyenge ujjaim,
Homokot fúj, behunyom szemem,
Sarkában bátortalan könnycsepp születik.
Végigfut testemen, kiráz a hideg,
Alaktalan árnyak vesznek körül,
Ismert hangokkal suttognak fülembe,
Míg emlékek nyílnak, a külvilág lecsendesül.
Ismét látom a régmúlt minden percét,
Ugyanaz a fény világít rám újra,
Azok a szavak tépnek megint érzéseket szét,
A száj halkan ugyanazt a reményt súgja.
Alakok lépnek el? a múlt sötétjéb?l,
Néha kegyetlen fájdalom találgatja sorsukat,
El?törnek érzések a régvolt szeretet földjér?l,
Látom ?ket mind, érzem sóhajukat.
Fel-felt?nik egy arc, egy kedves emlék,
Mely után epedve sóvárog a szív,
Messzinek t?nik, mi itt volt nemrég,
A jelen és a múlt kínlódó harcot vív.
Láthatatlan burokban köröttem zsongnak,
Lassan sötétbe öltözik minden,
Jöv?képek illúzióba borulnak,
Lazulnak az ujjak a görcsös ökölben.
Már csak emlék a múlt, így helyes,
De azért fáj, hogy nem jön vissza,
Ha az ember kétségbe esve keres,
A tegnap fájdalmát a holnap beissza... |
|
|
- november 01 2007 16:31:50
Nagyon szépen megírtad, egyetétek Icával, a zárlatod nagyon hatásos.
Maryam  |
- november 02 2007 17:54:00
"A jelen és a múlt kínlódó harcot vív." ez elmondja az egész versed történetét, de már érz?dik, hogy átléptél a jelen küszöbén. |
- november 08 2007 16:44:15
Gyönyör?en felépített, hibátlan verssel ajándékoztál meg bennünket. Ráadásul, a téma is nagyon megérintett.
Gyula |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
