|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Kitörni készülök, fortyog a lelkem.
Békét és megnyugvást, sehol sem leltem.
Vulkánként tombolok, folyik a láva.
Robbani készül már lelkemnek vára.
Füstfelh? felettem, földrengést keltek.
Köveket dobálok, sziklákat fejtek.
Mérgesen támadok, lángol az égbolt.
Hamuvá égetem, ami már rég volt.
Szórom a hamut, messze a tájra.
A szelekre bízom, ami még fájna.
Fújja el messzire, ne lássam többé!
Ami most fekete, váljon csak köddé!
Szívemre ráborul lassan a láva.
Megkövül lelkemnek mindegyik álma.
Nincsenek érzések, de nagy a teher.
Érzem, hogy lábamról lassanként lever.
Szép lassan kiégtem, elalszik lángom.
Fogok egy sziklát és magamra rántom.
Alszom a mélyben, és szunnyadok végleg.
Nem látok semmit már jónak és szépnek.
Álmodom, s tudom, hogy nem ilyen vagyok.
Odafenn csillagom fényesen ragyog.
Csillámlik, szikrázik a magas égen.
Tán újjáéledek, ahogyan régen. |
|
|
- november 02 2007 13:04:30
Nagyon szépen megfogalmaztad szíved rezdüléseit, párhuzamot vontál a vulkán és a lelked között. Szépen megszerkesztett sorok, párosrímek, nagyon tetszik.
Maryam  |
- november 02 2007 17:54:12
Az embert héha hatalmába keríti a fájdalom a kétségbeesés és a düh, nem baj ha néha ilyen vagy,csak így tovább írd ki magadból, a hamutól csak termékenyebb lesz a talaj. Üdv.: Ildi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
