Meghasad az ég, a felh?k mögül vér pereg
lángba borult utcákon, lebénult sorsunk hempereg
Önmagunknak hazudtunk, egymásba mártottunk késeket
reményvesztett éjszakákon már nem álmodtunk szépeket
Érzelmeink mind kiöltük, lelketlenül kóvájgunk
kiégett, üres marionettként, aprópénzért sóvárgunk
Fajunk, s földünk elpusztítjuk, de van még pofánk sírni
ez erkölcstelen utat járva, nem fogjuk soká bírni
Minden reggel maszkot öltünk, tükörbe már nem lesünk
rohanó, hömpölyg? világunkban, a globalizáció ködjében elveszünk
Összetesszük két kezünket, s Krisztus el?l loholunk
romlott, mocskos életünk nyomán, jobb is hogyha elbukunk
denes - november 05 2007 08:26:50
Nem valami vidám verssel ajándékoztál meg bennünket, de a valságnak ugye teret kell adni és a bennünk felhalmozott feszültségeket papírra vetni.
Maryam - november 05 2007 08:53:53
Reménytelen, forrongó, szomorú képet festettél el?re. Sajnos jó úton haladunk a végzetünk felé, de a végs?kig bízunk.
Maryam
gosivali - november 05 2007 11:36:13
Lehangoló ez a kép... Azért a reményt soha nem szabad föladni.
amazonasz - november 05 2007 18:27:49
Sajnos nagyon is életh? helyzetképet vetettél papírra.
Gyula
