Annyira hipnotizált a mosoly szemedben, sugárzott énrám,
Villant mint a szürke égen, a szabadon szárnyaló madár.
Bennem minden szó, amit mondtál,puha simogatás
Kettőezer tízedik év karácsonyán,szívem riadt s néztem bénán.
Ez a mi időnk,Ez valóság,pár nap az álom, az élet
Lásd a szikrák repülnek mikor állsz mellettem
Minden lépést, minden mozdulatot, amit teszek
Ott kísér a tekinteted,az élet szép, mert most veled lehetek.
Minden lélegzet kapkodó,nem értelek és Te sem engem,
A szótár lapozgatás és a fordító gép suta,
szelíden félretolod a kezemből ,mondod, buta
s beszélsz az érintés gyengéd nemzetközi nyelvén nekem
Te velem vágsz át a Városliget kihalt végtelenjén.
Szikrázó hólepel alatt szunnyadó park őrzi lépteink.
Az álmaidat éled, itt Európa, hóvihar, jeges tél.
Hógolyót gyúrsz, felém dobod,s fura hóember kerekedik.
A sosem volt,az elveszett gyermekkort idézed.
Nevető arccal nézünk a gép objektívébe..
Vörösre vált, fázó kezünk összekulcsolódik.
Minden együtt töltött óra emlékké oldódik.
Lásd a szikrák repülnek,mikor állsz mellettem
Minden lépés, minden mozdulat, amit teszek
Már a búcsú.Az élet szép, mert akkor itt voltál velem.
Tizenhatezer kilométer,Kuzin.Isten veled.
