Túl egy fárasztó hosszú nap után,
A sok kínzó keservet ismét látván.
Fáradtan szenderednék álmaimba,
Remélve, a ma elveszett a pokolba.
Remélve, hogy nem lesz már többé,
Ez a rengeteg rossz szétvált semmivé.
Aludnék hamar egyedül az ágyamban,
Bárcsak tudnék, de szívem nyugtalan.
Nem hagyja nyugodni egy édes vágy,
Mint a rózsaszirom olyan puha, lágy.
Szerelemr?l sz?tt illatos kis ábrándok,
Értük a világ végére is elzarándokolok.
Kár, hogy mindez csak álmaimban szép,
Nem lehet valóság, s repedni kezd a kép.
Könny lepi szemem, köröttem ordít a táj,
Szakad szét szívem, s ez oly nagyon fáj.
denes - november 06 2007 08:25:41
Az álmok és valóság keveréke ez a vers, szépen megfogalmazott, rendezett rímekkel, érzelmekkel teli.
Ariadne - november 06 2007 18:01:31
Szép lett versed
Tudod a baj akkor lesz,
Mikor azálmod is elveszted
Sose érd meg ezt!
fairygirl - február 03 2008 17:54:43
Nagyon szép ez a vers!Gratulálok!Az utolsó versszak különösen nagyon elnyerte a tetszésem.Frappáns csattanó,ha lehet így mondani!
