Napkorong

Nem akarok felébredni, minden perc fáj,
Mint a borostyán a fákat, úgy fojt meg a magány.
Nem haragszom senkire, csak kínoz a fájdalom:
Az emberek, s a világ romlottságát fájlalom.
Szívem nem lel társa, csak ül egy szikla szélén,
Ahova régen letették, s ahol ott felejtették.
Mereven bámulja a sötét szakadékot,
Ahol mégúgy se talál fényt, csak árnyékot.
Fényt, amiért érdemes lenni...
Fényt, ami nem hagy többé félni...
Fényt, ami megtanít remélni...
Mereven bámulja a sötét szakadékot,
Ahol árnyék rejti el a jó szándékot,
Mintha valami megcsillanna a mélyben,
S szívem máris eltűnik a sötétben...
Szeretet remélt, de csak ármány várta,
csak zuhan, zuhan, zuhan a halálát várva...

Hozzászólások

Tara Scott - január 31 2011 15:31:55
Egy új szerelem, majd repíti a magasba. Talán a tavasszal eljő.
Üdv: Tara

ncica - január 31 2011 15:50:48
Tavaly májusban írtam egy öngyilkossági kísérlet előtt.. A mélypont alatt voltam, de azóta szinte teljesen egyenesbe jöttem

Hullocsillag - január 31 2011 16:06:40
Nagyon erős vers, bármennyire is lehangoló hangulatú.
És ismerős...

agota - január 31 2011 16:07:39
Ez megnyugtató.
Tovább...tovább...
Ágota

Radmila - január 31 2011 16:38:10
Kedves ncica,
szép a versed, habár hangulata nyomasztó. Nem csak a vers szép, de az élet is, bármilyen akadályt gördít elénk.
Szeretettel: Radmila

pircsi47 - január 31 2011 18:56:55
Cica!
Ez egy öngyilos vers? Nagyon sajnálom, hogy így végezted be a verset, mert egyébként szép vers!
Gratulálok: Pircsi

fava - január 31 2011 20:08:20
A halállan nem oldódik meg semmi...sokszor van hogy nem látjuk csak a mély szakadékot,de mindig van egy kis remény hogy felemelt fővel tovább tudunk élni még akkor ha most kilátástalan a helyzet ,mert a remény ott él a lelked legmélyén ,csak kered elő...
Jó ez a vers!
Szeretetteli ölelésem:fava

gufi - január 31 2011 20:38:52
Kedves Ncica!
Serceg a fájdalom a soraidban, szerencsére ez már a múlt.
Önmarcangoló írásod híven tükrözi az akkori lelki állapotodat.
üdv:gufi