Napkorong

Ha az ember szeret, nem látja a rosszat,
Szava repdes, beszél naphosszat.
Fekte szénb?l, fényl? csillagot lát,
A semmib?l épít szerelmének bárkát.

Ha az ember szeret, homályban lát, ég? szemet.
Csodát remél, kosárral hord magas hegyet.
Virággal díszít fekhelyet,
Úgy várja szerelmét, a kedveset.

Ha az ember szeret,
Szeme ragyog, bármi lehet.
Szerelmében vihar dúlhat,
Az órák, percként múlnak.

Perceknek t?nnek a napok,
Lóghatnak körötte jégcsapok,
Melengeti, dédelgeti,
Kedvesét kényezteti.

Ahogy múlnak az évek,
Változik a történet.
Az órák, mik voltak percek,
Egyszerre heteknek t?nnek.

Hegyeknek, a síkság,
Súlyos tehernek a boldogság.
A közös gondok növelték naggyá,
Sz?tték boldogságot, keserves kínná.

Valami történt itt!
A mélyb?l el?ássuk, a rejtett kínt.
A régi szálka,
Gerendává n?t mára!

A verejtékkel épített bárka,
A remélt örömök csapdája.
A csillagokból sz?tt öröm,
Csak feketeszén a hideg kövön.

Valami történt. A könny?, nehéz lett.
Kínná vált a régi, alázatos tett.
Pedig síkságra költözött a hegy,
A szeretet, mára csak kegy.

A zúgó patak, csendben csörgedez,
A fákat tépázó vihar, csendesebb,
A több, sokkal kevesebb,
Oka vajon mi lehet?

Valami történt. A kétség magával ragad,
Lehetnék talán boldogabb?
A bárka szilárdan áll,
Mégis minden, úgy fáj.

A felszárad verejték most kínná duzzad,
A gondolatot zsákba dugtad.
Csendben cipeled hátadon,
Társad arca, csupa fájdalom.

Ki nem sejti, mi volt benne a rossz,
Mi eddig jó volt, most miért gonosz?
Mi a jó, és mi a rossz,..?
Mit?l lett a jó gonosz?

Tétován áll magába,
A szertettel épült bárkába,
A semmib?l zúdul rá vízözön,
Hiába hála, köszönöm.

Valami történt itt bent.
Mindkett?, vesztett hitet.
A bárka, s a rózsákkal díszített ágy,
Mára rideg k?bálvánnyá vált.

Az ok, titok!
Zsákba kötött gondolatok.
Mely köztük, önvédelmi fegyver,
Mit használni egyik sem mer!

Ha az ember szeret, minden rosszat eltemet,
Ha a szeretet múlik, minden jót elfeled.
Büszke rá, ? mindent megtett,
Bárka helyett épít önvédelmet.

Napszárított csepeg? verejték,
A fáradt évek, föléd, felh?ként emelték,
Gyengül a karod, de tartod a felh?t,
Véded a bárkát, féled a vízözönt.

Valami történt, ok és okozat.
Az élet, vásznából sz?tt, zsákba zárt gondolat.
Ne cipeld válladon, hisz gyengül a kar,
Naplementén tudni kell az ember mit akar!

Kötözd ki a zsákot! A szónak joga van!
Inkább ma! Távol van a holnap!
Hisz a napok, évekké n?nek,
Hatalmas ereje van a felh?nek.

Összecsuklik karod, elönt a vízözön,
Ráébredsz akkor, a lopott perc, vélt öröm.
Testb?l csepegett kínos verejték,
A hosszú évek, föléd, felh?ként növelték.

Ereszd le a karod,
Jöjjön a vízözön!
Er?s a bárkád!
Mond: Istenem köszönöm.