|
 Vendég: 99
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Kóborló szellem: vándor, ki vissza-visszatérsz e földre,
Az idő kovácsolta súlyos láncait törd le;
És sírj, sírj csobogón patakzó könnyeket,
Sóhajts egy mélyből jövőt, aztán sóhajts egy könnyedet:
Hazatértél. Otthonod ez a talpalatnyi fűcsomó.
Hallod? Emlékhegedűn énekel egy emlékvonó,
S képek raja száll köréd: megannyi ködös alak volt-nincs időből,
Ám a kép eltörik, s a világ újra fából van, és kőből.
Üresen kong a táj, mint lyukas fenekű vödör,
Némán motyogó bánat van csak, és sehol a hajdani gyönyör.
A fűzfák árnyéka alatti szelek már nem ismerik a múltat,
Elfelejtették: elmúlt, miképp a múló idő múlhat,
És most hideg az ég, oly keserű, úgy fáj,
Hogy sírni kezd a százezerszer siratott táj.
Túl régen esik az eső, és nem szűnik a súlyos felhőréteg.
Túl régen haldoklik a föld. Túl régen beteg.
Holnapra talán el is tűnik, utolsó szilánkjait
Elfújja a hajnali szellő, akár csonka gyertyák lángjait,
A láb rég elment már, s az itt hagyott lábnyom az avarba veszik.
Hova tűnt a nemzet? Ámde a kérdés, választalan visszhangozik.
A régi nemzet helyén már csak márvány emléktábla áll,
A beboruló égen, párja nélkül, magányos sólyommadár száll,
A horizont felett keserves sirám lebeg;
S elnyomják majd e szózatot a beboruló egek.
A régi nemzet nincs többé: kalapács alatt lett űzött nomád.
Már csak kőszobor az Isten, kit egy-egy eltévedt lélek imád.
Talán bimbódzik még színes tavaszi virág az ágon,
De szívéből már nem él senki ez elveszett világon,
Feloszlott az egység, és tömegsírba temették a szeretetet,
Sírj, sírj kóborló szellem, csobogón patakzó könnycseppeket.
Talán eljön majd az idő, mikor előveszik az évszázadokat,
És megkérdik tőlük: hogy miért voltak vakok;
S most, az alkonyok alkonyán, mikor ezredévek számolják a napokat,
Bűnbánó arccal hallgatnak a korszakok.
|
|
|
- március 20 2011 10:08:37
  Tris!
Nagyon szép versedhez szívből gratulálok: Pircsi |
- március 20 2011 11:55:31
Kedves Tris, versed a szerelemmel kezded, mely örök, majd történelmi és társadalmi fájó képekkel folytatod, és a "talán" kezdetű verssoroddal a remény sugarát nem veszítetted el hazád és néped feletti aggodalmadban sem.
Szeretettel gratulálok: Radmila |
- március 20 2011 15:32:05
Búsan borongós versedet,
mely temet földet, nemzetet,
oly kíváncsian olvasom.
Mélyéről néma borzalom,
nyújtja kezét, s ha meg fogom,
hideg fut megtört hátamon.
Mért látod így az életet,
mi nyomja így a lelkedet,
hagy nyújtsak segítő kezet,
amely talán majd elvezet,
egy helyre, honnan látszik már:
az élet nem ilyen sivár!
Csak ne takard el két szemed!
Ne máshol keresd Istened!
A csúf, a gonosz elvakít,
az élet éppen így tanít.
Ne fuss el, nézz szembe vele,
kerted virággal rakd tele.
Hallgasd meg szíved ütemét,
s dúdolj egy új, egy szép zenét,
mit átitat a szeretet,
szeresd magad, s az életet!
Üdv: Ervin |
- március 21 2011 11:30:05
Nagyon-nagyon megérintett. Szívből gratulálok. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
