Sírsz. Bensődben egyre gyűlik a sok keserű sírfelirat,
Leromboltad réteden a ki sem nyílott virágokat,
Leromboltad hátad mögött a keskeny összekötő hidat,
Leromboltad magad körül az épülő világokat,
S most tehetetlen haraggal ütöd véres öklöd a falba:
Sajnálod, bármit is tettél, és sírsz, akár záporeső,
S az őszinte, igaz megbánás könnyeit senki sem hallja,
De míg csak élsz, soha-soha ne feledd, hogy: sosem késő.
