|
 Vendég: 37
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Egy lépcső alsó fokán ülve,
Láttam miként jön el a vég:
Gondolatimra ránehezülve
Kúszott egyre lejjebb a sötétség.
Száraz levél volt a társam.
Egy fokkal felettem ült.
Néha rezzent, s én némán vártam,
Mígnem a széllel tovarepült.
Egy hang mélyen bennem rámrivallt:
„Nem kellett volna elűznöd őt!”
Testemből minden érzés kihalt,
Megtörve lelkem, az üresedőt.
Mint hatalmas, üres termeken,
Átfújt a szél a testemen.
Kihűltek lázas tagjaim,
Elmúlás csókolta ajkaim.
|
|
|
- április 04 2011 21:03:21
Szomorú, de nagyon szép... |
- április 04 2011 22:30:15
Gratulálok szeretettel: Radmila |
- április 05 2011 06:09:10
Remek!Engedelmeddel "elloptam"
Ágota |
- április 05 2011 09:32:02
Kedves Tierra! Nagyon szép vers, már ha a szomorúság szép lehet!
Gratulálok: Évi. |
- április 05 2011 10:09:09
Kifejezi az elmúlás érzését.
Szeretettel Joli |
- április 05 2011 14:45:13
Kedves Tierra!
Szépen fejezted ki az elmúlás érzését!
üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- április 05 2011 19:37:32
Szomorúan szép kifejezése az elmúlásnak...jó vers!
Sajnálom az érzést ami ihlette a versedet,de ettél lett igaz:fava |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
