Lábremegés és szívdobogás, hideg köszönés
És haragos pillantás. Ki nem mondott szavak,
És a fájdalom, mi megmarad. Egy soha el nem
Múló szerelem, amit mi mégis megöltünk.
Te tetted, vagy én tettem, oly mindegy már.
Akkor még mi voltunk, így mi tettük hát.
Végül is, még élünk. De szerinted, élet ez?!
Úgy fáj, hogy mi többé már sosem lehetünk.
És fáj látni téged, így, hogy mindezt tudom.
Védtelen vagyok veled szemben, kedves.
Szeretlek, még mindig, két év elteltével is.
És ordítanék és sírnék, hogy te is tudhasd...
Nem szabad! Tiltja a világ. Ennyi maradt:
Keser? könnycseppek és hideg szavak...
gosivali - november 18 2007 23:58:15
Zaklatott sorok, a versb?l kiderül? hosszú id? eltelte ellenére is... Talán meg sem érdemli, hogy keser?ségeddel elriasztod a közeledb?l az észrevétlenül lopakodó boldogságot...
A vers tartalmilag engem inkább egy keser? levélre emlékeztet... Nem igazán vélem felfedezni a sorokban a vers, a költemény hangulatát, stílusjegyeit... Talán dolgozz még egy kicsit, vagy írj irodalmi levelet - "A levél is kézirat..." - magam is írtam err?l - és szép m?faj!
Szeretettel:
V.
