Napkorong

Keresni kéne egy hajlékot, hol fejem lehajthatom,
Keresni egy csendes zugot, hol szemem lehunyhatom.
Keresni kéne egy embert, kit az igazság éltet,
Keresni hitet, er?t, keresni egy becsületes lelket.

Van-e köztünk, ki érti még a magyar szót,
S megáll az útján, ha Himnuszunk dallama szól?
Kéz a kézben tudunk állni? Láncot, él?t alkotni?
Hitetik, hogy nem fog fájni. De tudunk együtt harcolni?

Állj föl, emelkedj magasra, t?zként fusson végig a láng,
Mi szívedben él, hogy ott a messzeségbe is jól láthassák!
Ne csak állj! Szárnyalj! Hirdesd rónán és bércen át,
Hagy hallhassa szavadat a város, hallhassa az egész világ!

Alkossunk törvényt emberek! Világosat, nyílt szavút,
Hogy jól érthesse mindenki: csak a csalóknak nincs kiút.
De van kiút a becsületnek, az igazságnak, van kiút
Meg lehet nyerni becsülettel minden ocsmány háborút.
Törvényünk ne legyen más, csak ekképpen szóljon,
De hasítsa fel az eget, szántót, legel?t, dombot:

A kórház a magyaroké, míg magyar földön állnak pillérei,
Minden sarka, számos köve a magyarokat megilleti.
A kórház az emberé, kinek elhalványult tekintete,
Lüktetve fáj, vérzik szíve, lázban ég az egész teste.

Idegenek, el a t?zt?l, mi mindnyájunkat melegít!
El a háborgó óceántól, még a kezeddel se ints!
Öleld minden egyes kövét, míg át nem éred falait!
Bástyájára álljunk együtt, s ne engedjük bántani!

Állj azok mellé, kik esküt tettek: neked segítenek,
Kik akár holnap pont te rólad törlik le a verejtéket.
Édesanyád kezét fogják, míg a kórháztól messze jársz,
Párodra mosolyognak, vagy gyermekedet vigasztalják.