Mint mocsárba tévedt ki kétségbeesetten küzd,
De minél jobban er?lködik annál mélyebbre, süllyed,
Úgy dobtam eléd ezeket, a verseket és dalokat,
Még egyet és még egyet hátha,
De lassan elnyel a közönyös csönd mocsara.
El?szó
Valami még itt van
lelkem börtönébe zárva
itt dörömböl bennem, lázasan
s kitörni készül? vulkánként
feszíti a szavak és dalok
szerény burkát
Megriadva érzem ereimben
szívem monoton mormogását
ahogy percenként hetvenszer
dobbantja, Tündér! a neved.
S ez éltet? dobbanással
küldi szét az Üzenetet
minden pici sejtnek
Szeretlek, szeretlek, szeretlek.
És mégsem találnak Rád
sem a szavak, sem a dalok,
s e hiábavaló feszülésbe
lassan belerokkanok.
Lelkem gyilkosa,
márványideg lelkedhez
lélekvér tapad.
Porrá ég e t?zben,
mi belülr?l fakad.
De halála pillanatnyi csak
mert mint f?nixmadár
hamvaiból, csillogva újra éled,
új verssel, új dallal fáradhatatlanul
keres, TÉGED !
denes - november 28 2007 10:57:38
Nagyon szép, ékesszóló ez a vers, remény és reménytelenség harca, a bels? szenvedély tiszta megnyilvánulása. Tetszett.
