a szomjasszívűek hajolnak ma hozzád
hogy töltsd tele sivatagszemeik
hogy tenyerükből az áldást
ne kérjék vissza
s a fájó-finom ujjak helyén
a karmos végzetet
simogatni tudják
akik elszaladnak az esttel
és a világosságot magukkal viszik
hadd szeressük tompaságunkban
az ő fáklyafényük
s ha felhőik vállainkra fújják
engedjük az esőket szépen hullani
legpuhább félelmeinkben
mosdassuk meg őket
és az érintéseik nyomán kinyílt árkok
szélére üljünk
és kívánjuk fényességüket
kik csillaguk egy messzi házba hordják
ahol megszorít minket a csönd
ott fonott karjaink mögül
lélegezzük ki a szomorúságot
és fölvert álmaink gyűrűit
viseljük éppúgy, mint az arcunkra omló
forró nevetést
szeressük a léptünkből kizörgő csontot is
és szilánkos kedvünkkel vájjuk magunkba
szép-széles medreit
a bocsánatoknak
winston - július 12 2011 18:13:44
elfogadás...minden helyzetben meglelni a jót, a mondanivalót...feltétel nélkül...és még ezernyi gondolatot ébresztett bennem...különleges vers
szoszircsi - július 12 2011 19:29:56
Bámulatosan szép vers, tartalmában is ritkaság...mélységes bölcsesség és elfogadás árad belőle, a sorok benned élnek, nem kívül áll és ez ad egy különös, ritka érzetet...ez a te minőséged és kegyed a " kívülállókért"...
Nagyon megérintett, köszönöm,hogy olvastalak....valahogy mindíg sikerül betévednem, ha van aki hozzám szól....ez nem lehet véletlen!
Ölelésem!
szí.
Radmila - július 12 2011 19:42:54
Gratulálok versedhez: Radmila
Maryam - július 12 2011 20:51:14
Annyira mélyen belém hatolnak szavaid...köszönöm...
Maryam
Hesse - július 13 2011 01:36:04
Az én szavaim kevesek alkotásaidhoz mérve.
Köszönöm, hogy olvashattalak!
Anett
hubart - július 13 2011 13:20:59
Megint nagyon eltűntél, Barbi! Örömmel olvastam szép versedet, gratulálok!
Szeretettel, Feri
ez nem lehet véletlen!
