Két szememben a rejtelem keres menedéket,
ujjaimban dideregnek a k?hideg árnyak,
egy szikla darabjain lépdelek, és várok,
a türelem már régen otthagyott, és várjak,
mégis várjak.
Ki vagyok én? Semmib?l összegyúrt
földdarab, létmagot szórt belém az Isten,
üvöltök,
nem kértem én ezt,
nem kértem.
Nem lehetek más mégsem.
A nihil és az univerzum rejtjelez bennem.
Várni a valótlant, álom-csillagok között
bolyongani, hinni a hihetetlent,
elengedni a kristályt-kérlek, mondd meg újra,
mi vagyok?
