Ha igazán ismernél, mást gondolnál rólam,
Megfognád kezem, és sokáig vezetnél,
A szivem oly kicsi, de szeretni tud nagyon,
Két kezem dolgozik, a szürke hétköznapon.
Nem az vagyok, amit rólam hallottál,
Mivel err?l meg nem bizonyosodtál,
Nem adtál id?t nekem,
Ezért nem ismertél meg engem.
Talán vissza fordítanád az id?t,
És újra kezdenéd velem,
De az igazság már ott van a szivedben,
Érzed, hogy igaz volt szavam,
De ez a perc már hajthatatlan.
Ez maradt neked amit érzel
és a kételkedés, amit másoknak hittél.
denes - december 11 2007 09:43:26
A kételkedés mindig ott van bennünk, hiszen egy másik embert megismerni nem elég a test, a lélek szintjén is érezni kell s bizony közben a külvilág ártó hangja mindig ott leselkedik és befolyásolja döntésünket. Ilyenkor várnod kell-bármilyen er?s is a vonzalom-mert az id? majd úgyis téged igazol. Te már megfogalmaztad ezt ebben a versedben.
kormi37 - december 11 2007 09:47:29
Köszönöm a hozzászólásodat Denes.
Üdvözlette: Kormi
