Árnyékként követ egy fekete idegen,
Hátranézni nem merek, félek, hogy ismerem.
Azt a lányt látnám, ki én voltam a múltban,
Ki most zokog, sír, s ül egy sarokban.
Azóta sajnos összetört a szíve,
S nem lelt vigaszt senki ölében.
denes - december 11 2007 09:16:09
Az els? szavadat(Árnykénkként)kijavítottam, mert nagyon összekutyulódott.
Átérezhet? a versed mondanivalója és érdekes a megfogalmazása.Ugyanakkor ez életednek csak egy rövid id?szaka, legalább is így gondolj rá, s ha most úgy is érzed, hogy összetört a szíved, a sors még sok-sok boldog percet tartogat neked, ne szalaszd el, csak vigyázz nagyon rá.Szép volt, amit írtál.
gosivali - december 11 2007 09:45:52
Egyszer?en szóló sóhaj - mégis szép. Gyakran a legtermészetesebb szavak is szépen üzennek. Kár, hogy szomorú, és hidd, hogy meglátod újra a fényt - önmagad fényét...
