Halkan száguldott a csend tova,
bele kapaszkodott s úgy hagyta,
száguldjon a semmibe,
ahogy megérintette,
úgy vágyott a hallgató Hangra.
Csak elragadta a pillanat,
körülölelték a csillagok,
feledésbe tűntek most gondok,
hihetetlen másodperc alatt,
s menekültek hanyatt homlok.
S a fekete vászon mit festett,
minden fényesen ragyogott.
Ahogy süvített a távol,
s közelebb lett a mindenkor
vágyta ezt keze nyoma,
Üstökösként mint egy nova,
hogy,semmisüljön meg a hamuba.
S romjain virágzik majd új élet,
lesz tündöklő napsugár mi éltet,
aranyszín boldogság tölt be mindent,
mindig Létezőt, s így létezetlent.
Ahogy száguldott a csend tova,
látta jövőt, mi nem mostoha,
céltudatos álomkép magja,
reményteli életnek sorsa.
Bele kapaszkodott s úgy hagyta,
képét érthetővé ragozta,
s hogy közeledett a mindenkor
mellette zúgott el a távol.
Érthetővé vált érthetetlen,
megismerést hozott a jelen,
felnagyítódott ma értéke,
így született meg bölcsessége.
Lám a csend is a hangra áhítozik! Pedig a csendben lehet igazán gondolkodni. Reménykedhetünk, hogy a jövő nem lesz mostoha.
Szép képekkel, megszemélyesítésekkel tarkítottad!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
BeYu - október 06 2011 16:52:14
"S romjain virágzik majd új élet,
lesz tündöklő napsugár mi éltet,
aranyszín boldogság tölt be mindent,
mindig Létezőt, s így létezetlent." ....
Olyan jó rímelése van a soroknak... Tetszik...
fava - október 06 2011 20:55:45
Mélyen elgondolkodtató...jó vers! Szeretettel olvastalak most is:fava
marina - október 06 2011 21:03:48
Többször elolvastam... tetszett!
Szeretettel gratulálok:marina
