Ballagok némán,útszélén az árok,
Mint egy álmodó gyerek csodára várok.
Napsugaras égbolt veti rám fényét,
S minden bánatom,mindha elfeledném.
Egy kicsit elmerengek a világ dolgain,
H?s id?kben a nagy urak rabjain,
A kegyetlenül leselked? árnyakon,
Kik nem találják helyüket évszázadokon.
Gondolatom repül a szelek szárnyán,
Oda hol a becsület megégett máglyán,
De nem merült feledésbe a bizserget? vágy,
Hogy a hit t?zet olt és gy?z az igazság.
Tovább lépek az emberi méltóságon,
A zord erkölcs kopott,silány életmódon,
Átlépek lassan az árok másik felére,
Hol nincsenek tolvaj szemek,csak víg kedélyek.
Kik most boldogok és örülnek a mának,
Szeretetet osztogatnak a világnak.
?k azok kik a lehetetlent is legy?znék,
Mert küzdenek a leend? szép jöv?ért.
Érzelmem vaskeze még mindig szorít,
De egy dallam az égre szivárványt borít.
Megtörtént a csoda,amire vártam,
Sokmindent megértettem, míg némán ballagtam.
