|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
Üllőhely az nincsen, állni alig lehet,
Zsúfolt villamoson ez szinte élvezet.
Kinn a heves eső az ablakot mosta,
Itt benn a lábamat valaki taposta.
Mindég udvarias, és jól nevelt voltam,
És az illetőhöz kedvesen így szóltam:
"Bocsánatát kérem, hogy a lábamat tapossa,
Könnyű kis cipőmet elnyomja laposra.
Nem szokott ez gondot okozni énnálam,
De most véletlenül benne volt a lábam."
A fiú nem szólt, csak megdöbbenve nézett,
Ám a tekintete egyből megigézett.
Szeme érdeklődve futott végig rajtam,
Áthatolt testemen, mint a kés a vajban.
Éreztem arcomnak előtörő pírját,
S mint mikor valaki megássa önsírját,
És bele is esik legott, azon nyomban,
Úgy merültem én el, és voltam nagy gondban.
A villamos fékezett, leszállni készültem.
Hirtelen, testemmel a fiúnak feszültem,
Mert nem számítottam ilyen fékezésre,
És azt hiszem Ő sem a gyors érkezésre.
Bocsánat! Rebegtem, és gyorsan leszálltam,
Illata sokáig ott maradt még nálam.
1956. április |
|
|
- január 06 2012 02:15:18
Igen, ez akkor 16-17 évesen olyan futó pillanat volt, amit versben kellett megörökíteni, és átörökíteni a későbbi évtizedekre. Hogy emlékezzünk, nosztalgiázzunk...
Amúgy a versed nekem már ismerős volt, rokonlelkű...
Szeretettel
Dávid |
- január 06 2012 15:46:14
Kedves Zsike!
Nem tudom, olvastam-e már a versedet másutt. De Nekem is ismerős volt. Kitűnően írtad a a "tapasztaltakat", humorosan a lábadra taposó fiúhoz intézett szavaidat!
Nem maradtál adósa a fékezés során, és a hozzá "kényszerített" közeledés talán kárpótolt a lábadra taposás fájdalmáért!
Örülök, hogy olvashattam!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. augusztus 01. szombat,
Boglárka napja van.
Holnap Lehel napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
