Fa vagyok, de nemsokára meghalok,
s mindent mi fáj az anyaföldnek adok.
Szerelembe estem és kirügyeztem,
tucatnyi virágot eresztettem.
Egy nap fekete rózsa n?tt ki a földb?l,
s méregre cserélte a vizet a gyökeremb?l.
Lassan járta át és mérgezte a testem,
el?ször bénította le a szívem, majd a lelkem.
Elhagynak a levelek, elkerülnek az állatok,
mérgezett föld, beléd reménytelen kapaszkodok!
Hittem a szélnek s nézd ég, most meghalok,
egyetlen bimbót azonban még sarjaztatok.
Ha rátatál egyszer az igaz szerelem,
megtisztítja a méregt?l az egész gyökerem,
akkor én feléledek s rügybe borulok,
s a világ legboldogabb fája maradok!
