Emléked súlya már rég csatát nyert,
Fájó esték reménye könnyeket nyelt.
Nem jöttél hát megígérve énhozzám,
Megértést reméltél, tán megadhatnám.
De mért kellene megértenem tégedet?
Mért kellene megbocsátanom tettedet?
Gyötörtél, hagytad boldogságom vesztét,
Elhittem, van mi összeköti kett?nk életét.
Azt mondtad mi kapcsolatunk a jöv? titka,
Fülem ajkad összes édes éltet? szavát itta.
Halasztottunk, de ne feledd el, hogy ez fáj,
Jöjjön már az este, szívem csak téged vár.
