Napkorong

Nehéz a vércsepp éjszakája,
Ott, hol valaki árulni készül,
Még ma is felsír a bűn- múlt
Uram, ne ródd fel nekünk vétkül.

Mennyiszer voltam Pilátusod
Te rám néztél, s én reszkettem,
Megmosva farizeusi kezeimet
Amit tettem, azt- megtettem!

Láttam ütésekkel megtelt arcodat
Rajta évezredek gonosz nyoma,
Bujdosnék, én a te pofozód is
De nem tudom, merre, és hova!

Belőlem kialudt a szeretet fénye
Töviskoronát adtak az én kezembe,
S én ifjúságom minden tévedésével
Tettem rá, szitokvert Szent fejedre!

Még most is előttem az Arcod
Tested, melyet ostor is tépett,
Szomorú, de az én kezem volt
Mely Uram, akkor akcióba lépett!

Tudom Uram, nincs mentség,
De gyenge voltam azon a hajnalon,
Nem erősített más, csak a csábítás
S a bűn tüzében élő átok angyalok!

Én nem voltam Cirenei Simon,
Se Veronika ki volt egykor bátor,
Csak egy, megtört senki voltam
Ki keresztutadon is, oly sokszor gátolt!

De kezemnek ez se volt elég,
Én újra, meg újra lendítettem,
Súlyos kalapáccsal kezed- lábad
A kereszt magányába feszítettem.

Kezeidet kitártad még egyszer
Kérésed pedig felhatolt az Égig,
Atyám bocsásd meg tudatlanságuk,
Amit cselekedtek, azt ők nem értik!

Kezemből kiesett a súlyos kalapács
Egy vércsepp hullott bűnös arcomra,
A szívem pedig hallott egy mondatot,
Tégy pontot, minden értelmetlen harcodra!

Keresztfád előtt állok én, s vezekelek
Reád néznék, de félek, s nem merek,
A kard, kalapács, ostor életemben nincs
Uram Jézus, én mégis- mégis rettegek!

Rettegek, mert visszaköszön a múlt,
Rám nehezedik a bűnnek élő keresztje,
S hallom, ahogy a Gonosz nevemet mondja
Még ma is, kicsúfolva emlékeztetőn nevetve!

Uram te értem is meghaltál egykoron
A halálnak porát is vállaltad értem,
Bocsásd meg könnyelműségemet,
S adj nékem megnyugvást! Kérlek!

Porból vétetett életem egykoron
S oda is térek majd vissza én,
Megbocsátó Szent Kegyelmeddel
Golgotádnak menedéknyújtó rejtekén!