|
 Vendég: 32
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Egyszer egy ember,
Ki a híd tetején állt,
Megkért engem jegyezzem fel
Az élete útját.
Mivel deák voltam már
Kaptam az alkalmon:
Fogtam papírt, cerkát,
S vártam hogy az ember diktáljon.
Ismertem egy érzést
Ifjú koromban,
Hirtelen a tetszést
Átalakítottam.
A Szerelem a birtokába vett
S szívemet vasbörtönbe zárta.
Engem többé nem eresztett,
S lelkem ötet kívánta.
Öneki képe szívemben
Tiszta vízként rögzült,
Szédülten szerettem,
Mint holmi örült.
De nem elég ha én szeretem,
Öneki is kell,
De nincs, nincs egy szeletem,
Amit szeretni kell.
Csak kis vízcsepp vagyok a tengerben,
Mi elmarasztalható,
Ö meg egy pára a felhökben,
Ki imádatravaló.
A távolság hatalmas,
Az út álom csupán.
Várnom kell, hogy mehessek,
A szivárvány hídján.
A szivárvány felvezet
Öhozzá én tudom.
De felhö mondja -Elmenet!-,
S megmozdul a malom.
Mert a szél elsodorja Öt
Tölem messze-messze,
S kit szerettem a nöt,
Elvitte távolra, messze..
Hallgatnám Öt tovább
De nem lehet már,
Mert befejezve életútját,
A habokba veté magát.
A Szerelem áldozata lett,
Feláldozta magát,
Szegény ördög nem tudta mit tett,
De most nyugodtan várja:
A Szivárványát. |
|
|
- január 03 2008 09:01:21
Érdekes halál el?tti gondolatok, versbe szedve és szinte eldalolva. Így ér hát véget az élet dics?sége. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
