Lassan, mint apró források törnek elö a szavak,
ha nem mondhatom ki, megfojtanak
Mi hajt tovább??
Az ösztön, a félelem? Nem tudom...
A gondolat oly sebes és a szó lassú.
Cipelem terheim, nem siránkozok,
csak vágyom egy jobb és szebb lét álmait.
A miértek seregére csak lehunyom a szemem:
Nem tudom...
Eltévedve bolyongok, nem keresek kiutat,
Hová, merre vezetne? Értelme nincs.
Ha kiáltok, úgyse hallják, más nyelvet beszélnek
nem én vagyok akit látnak, egy álarcban élek.
És ha egyszer végre, elnyel a sötétség mélye;
Az már úgyse fáj...
denes - január 04 2008 13:26:05
Vigasztalan ez a vers tele keser?séggel.A sorsot talán vállalni kell, de változtatni sosem kés? rajta.Csak az els? döntés mindig nehéz.
