Te és senki más csak te lehetsz ki megmutatja utam
Hogy egyetlen nagykavicsban se bukjak fel.
És mikor szakad az esö napfényt adva a komor sötétfelhöket elriasztva biztosítasz hogy vége a viharnak.
Nem kell hogy a szemeidbe nézzek hiszen én anélkül is tudom hogy itt vagy velem.
Árny lennél netán egy angyal?
Nem egyik sem vagy.
Olyan vagy aki akkor bukkan fel mikor szükség van rá.
A minap szomorú voltam de a bút kiüzted belölem helyette örömteli kacagásomat láthattad mi csak az érdemedet szolgálja.
Valami elkezdödött érzem de félek ez csak olyan dolog mit álmok szöttek.
És ha megérintenélek szertefoszlanának.
Bár lelkem még oly gyermeki és szeret hinni.
Hihetek benned?
És abban a bizonyos érzésben amit sokszor körülírnak és valójában még maguk sem tudják hogy az-e?
Higgyek?
Már régóta nem hiszek de ne kérdezd hogy miért.
Én ezt érzem és kész.
Mert az álmok gyorsan szertefoszlanak,
s csak az igaz való ami megmaradt.
Eve - január 04 2008 19:02:02
Kedves Helen Bereg!Nos ez a versem így jött ki.Szerintem ez így jó.Köszönöm a hozzászólásodat és a tanácsodat!Üdv:Eve
Omnia29 - január 06 2008 12:17:19
szia
nekem nagyon tetszik ez a fajta verselés...szabad, kötöttségek nélküli...a legtöbbször én is így írok...bár, valóban szépek a formába öntöttek is
a vessz?ket azért több helyre kiraktam volna, mert elég félreérthet? így...a tagolás is fontos egy versben, mert az olvasók azok "csak" olvassák és nem egészen olyan ez, mintha te szavalnád el nekik...
nem tudom, érted-e, mir?l beszélek, csak mert egy kissé hülyén sikerült fogalmaznom, bocsi
üdv:Brigi