Megölték benned mit úgy hívnak: szeretet.
Kiölték belöled amit csak lehetett.
Tüz ég a szívedben, szikráznak szemeid.
Lángtenger duzzasztja lüktetö ereid.
Perzselö forróság izzik a lelkedben.
Égetö gyülölet mindegyik sejtedben.
Vörösen izzanak éjjel az álmaid.
Hamuvá változtak régen már szárnyaid.
Szíved egy széndarab, s koromba öltözött.
Minden kis szikrája messzire költözött.
Kiégett minden, és nincs benne szeretet.
Ki kéne dobni az elhamvadt szemetet.
Hamvakat fúj a szél, szürkék a szemeid.
Fekete sárfolyót visznek az ereid.
Megdermedsz lassanként, kiadták béredet.
Fekete föld issza fertözött véredet.
Porrá lett örökre amit csak szerettél.
Mindent egy földhalom mélyére temettél.
Kiszáradt sivatag, porló kis földhalom.
Nincs többé kínlódás, nincsen már fájdalom.
Nincsen már gondolat, nincsenek kérdések.
Nincsenek álmok, és nincsenek érzések.
Elveszett minden mi régen még létezett.
Életed üres lett, holtpontra érkezett.
denes - január 04 2008 13:13:25
Ez a holtpont nagyon nem jó, innen kellene továbbjutni.Keser?séggel teli, de dinamikus vers volt.
gondola - január 04 2008 14:51:26
Ezek a szavak így, egycsokorban óriási jelent?séggel bírnak!
Innen kell felállni ami tudom, nagyon nehéz! Gyönyör?en fogalmaztad meg ezt a keser? érzést.
