Az arcra zománccal
Szilárdult finom vonások
Csillogó természetesség
Törékeny mozdulatlanság...
Magadhoz ölelnéd,
S a szélt?l is óvnád,
Csak néznéd és gondolataidba innád
Minden metszését a
Hamvas, karcsú földöntúli sugárnak...
A porcelánbaba mellettem
Meglök és a mélybe taszít
És csak remélem, míg zuhanok,
Hogy - ha nem is kristályból,
de legalább égetett agyagból vagyok
De mikor földet érek
Nem röppenek szilánkokban
Pusztulást mímelve szerteszét...
Behorpadt fejét tapogatja
Az imént megrepedt alak
- én -
És egy sóhajjal veszi tudomásul,
Hogy csupán ócska m?anyag.
PlasticPuppet - január 07 2008 12:53:06
Örülök neki
egyébként annyit tennék még hozzá, ez a vers a nevem forrása.
Nagylabu_Vereb - január 12 2008 12:06:38
Érezhet?en meg tudom különböztetni a stílusod itt bárkinek a versei közül.. azaz felismerhet? vagy. Szerintem ez nagyon jó dolog.
Nem a tömeggiccs a fontos számodra... egyedien megfogalmazott másokban is állandóan megforduló gondolatok. Minden elismerésem!
PlasticPuppet - január 12 2008 21:18:58
Na ez arcpirító volt... köszönöm szépen!
