... és ott állsz az éjszakában, a holdsugártól fénylő horizont alatt.
Sziporkázó, millió csillag körötted, mégis a kegyetlen magány gyötör.
Lelked sajog az emlékektől, szívedbe éles tüskét szúr az idő.
A szavak magadba fojtanak, arcodat forró könnyek égetik.
Szemed előtt végig suhannak a pillanatok.
Az árnyak kertjében vagy, ahol fojtogató a csend.
Bolyong a lelked a végtelenben, de az ösvényre már nem talál.
Lüktet őszülő halántékod.
Az élet kegyetlenségeit rég megbocsátottad, és bár félsz az újtól,
mégis vágyod a szerelmet, egy szerető kéz ölelését,
egy ragyogó szempár simogató mosolyát.
mse - szeptember 12 2012 18:55:38
nagyon szép a zenével együtt...
szomorufuz - szeptember 12 2012 18:58:32
Köszönöm, hogy itt jártál. Szeretettel: Szomorúfűz
Dellamama - szeptember 12 2012 19:44:44
Kedves Gitka!
Most először a zeneszámot hallgattam meg!
Így a versed még csodálatosabb.
Már akartam máskor is írni Neked, hogy a verseidhez ha Te választod a zenét, azt nagyon jó érzékkel teszed, mindig meghatódom.
Szeretettel ölellek: Maria
Radmila - szeptember 12 2012 20:08:54
Szokatlan a versformád, de a versed nagyon szép!
Szeretettel gratulálok: Mila
marina - szeptember 12 2012 20:14:05
Nagyon szépen bolyongtál kedves Margitka!
szomorufuz - szeptember 12 2012 20:50:50
Kedves Mária!
Köszönöm szavaidat. A zenéket Barátnőm vagy én választjuk a versekhez, írásokhoz. Az érzések, a téma - a zene meghatározója, akár klasszikus, akár modernebb.
Ma is nagyon köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel ölellek: Szfűz
szomorufuz - szeptember 12 2012 20:52:34
Kedves Mila!
Talán mondhatom azt - egy gondolatom.
Köszönöm látogatásodat. Szeretettel: Szomorúfűz
szomorufuz - szeptember 12 2012 20:53:12
Kedves Marina!
Köszönöm, hogy velem tartottál.
Szeretettel: Szfűz
Szofi55 - szeptember 13 2012 11:02:53
Nagyon szép a versed. Gratulálok! Szofi
nemeti6 - szeptember 13 2012 17:31:17
Kedves Margit!
Olyan ez a vers, mintha rólam írtad volna. Szép és megható. Gratulálok!
Szeretettel ölellek:
Csaba
szomorufuz - szeptember 14 2012 13:54:20
Kedves Csaba!
Az életutak valahol érintik egymást, ha nem is találkoznak.
A sors valahol mindig összeköti a lelkeket. Talán a bánat, a szenvedés? - vagy valóban csak maga az élet történései? Köszönöm, hogy itt voltál. Szeretettel ölellek: Szfűz
