Ha a bánat utcájába érkezel,
Hol minden sivár és kietlen,
Hol a faágát is a gond húzza,
Te állj meg titokban,
Pakold alá terhedet.
Csak vidd magaddal testedet,
Mert kell a léleknek a védelem,
A földön test nélkül védtelen,
A kegyetlen leselkedõvel szembe.
Egy szál virágot tépj kezedbe,
Szívd be mélyen illatát
Halk léptekkel osonj, indulj tovább,
A terhed észre ne vegye,
Hogy otthagytad cserbe,
Mert õ ragaszkodó
De elhagyható mert tehetetlen.
És lassan elpusztul ott lenn
A fák alatt.
Az úton végig kell menned.
Már a madarak csicseregnek,
A szél dúdolja vigasz dalát.
A lombok közt a fény szûrõdik át.
Te észre sem veszed?
Figyeld mily kedvesek!
Ereszd ki hangod a torkodon,
Az ordítson, vagy daloljon,
Remegjen bele a feszület
Mi ott áll az út mellett.
Õ megért,
Õ fogadja a maradék
Terhedet. Tedd mellé keresztedet,
És a bánat útja vége tér.
Itt Mondj egy imát az Istenért,
Ki erõt adott és végig elkísért.
