Napkorong

Kimagasló tölgyfa áll a domtetõn,
Hol találom meg a szeretõm?
Talán elbújt elõlem?
Pici mókus az odújából,
Rémülten tekinget, de a szája tátva,
Ne félj tõlem te kis drága!
Van nálam dió, mogyoró sok földi jó,
Tedd tele pocakod,
Így, aztán a pocak nem korog.
Nem felelt nekem, csak tovább evett.
Szedem sátorfámat és tovább megyek.
Utamba került egy leány,
Egy gyöngy volt a homlokán.
A földön kuporgott és várt, talán a csodát?
Gondoltam már meg lesz a válasz,
Mert sok utat már bejártam.
Hátha segít nekem ez a
barnahajú cigánylány?
Cigánylány jósold meg nekem,
Mikor látom újra kedvesem.
Hol találom merre menjek,
Szívem a sok bánattól kirepedezett.
Megjósoljam, a jót, rosszat?
Ne tudd mert az nem jót hozhat.
Szívedre hallgas és menj tovább!
De vigyázz! A kastélyban lesz egy boszorkány.
Fûti már a kemencét, rágja a körmét,
Kit kéne ma megenni!
Üres gyomromba mit tudok beletenni?
Rikácsolja, mint a varjú,
Gyorsan-gyorsan a kalitkát!
Benne van a vacsorám!
Egy fekete macska körülötte settenkedik,
Talán én is kapok valamit?
Kapszhát egeret, és majd mind megeszed.
Fõz, a boszorkány füvet is tesz bele,
Ettõl talán majd ínycsiklandozó lesz az íze.
Belekerül a macskagyökér,
Minden fûszer ami belefér.
Utána majd a finom falat,
És kész a vacsora és ham bekaplak!
Kopognak most az ajtómon,
Ki az? Kikopog ott?
Talán vendég beengedem,
De a levesem elteszem.
Nem adok neki mert én, majd mind megeszem.
Kinyílik az ajtó, belép a herceg vádlón,
Tudom, hogy akit keresek!
Itt van Te veled! Mert a szívem idevezetett.
Add vissza tõlem akit elvettél!
Mert õ csak az enyém!
Erõs a szerelmünk,
Nem tudsz ellene tennni,
Mert én téged a pokolba foglak küldeni.
Ne tedd kérlek ne küldj vissza!
Olyan sötét, van ott a pokolban.
Oda való vagy az már biztos!
Mert te nem szeretsz senkit ezen a világon.
Huss elvéled, tûnj el végleg!
Erre a földre nem kell féreg!
Eltünt egy szempillantás alatt,
Utána semmi sem maradt.
Oda lett a boszorkány máma.
Az õszinte szerelem, megmentett,
Tovább éljük életünket.
Ez lett a mesénk vége?
Fuss el véle!