Játszottam az éjjel, varázshintó fénnyel,
ott állt ő előttem, szívét tárta széjjel.
Elvarázsolt álmok a libikóka végén
árokpartra értem, ott állok a szélén.
Vándor kinek hite az egekbe érhet,
nem adott több esélyt kegyetlen nagy végnek.
Várta párját várta, hogy játszon is majd vele,
de célját el nem érte, így került a mennybe.
Ragyogott az ármány, siklott a nagy élet,
megannyi bajai lassan véget érnek.
Csendül már az ének, megkondul a harang,
a lélek amely gyászol, olyan, mint egy barlang.
Meglátszik a szíve, kinek nincsen múltja,
furcsa álmok között a jót abból kioldja.
Önmagamtól kérdem, hová visz a játék,
ezerarcú fáknak lombkoronájáig ég.
Egyer erre, másszor arra húzott el az érzés,
megleli-e társát, a csillagporos kérés?
Választ a kérdésre már sohasem kapok,
mert összetörtek bennem a megfoghatatlan játékok.
Dellamama - november 02 2012 12:16:56
Álmaink és érzéseink játszanak velünk.
Remek versedhez szeretettel gratulálok: Dellamama
Zsolesz25 - november 02 2012 13:08:39
Köszönöm, örülök, hogy tetszett a versem. Zsolesz
gyula1948 - november 02 2012 15:57:39
Igazán tetszett,gratulálok.
Zsolesz25 - november 02 2012 16:51:31
Köszönöm, örülök, hogy tetszett! Zsolesz
morzsa24 - november 03 2012 08:47:23
NAGYON JÓ A VERSED!
GRATULÁLOK!
Zsolesz25 - november 03 2012 09:55:36
Köszönöm Morzsa! Örülök, hogy ennyire tetszett...
Zsolesz
szomorufuz - november 03 2012 20:35:38
Gratulálok - szeretettel - nagyon tetszik a versed: Szomorúfűz
"Meglátszik a szíve, kinek nincsen múltja,
furcsa álmok között a jót abból kioldja."
