Hogy mért nevezték ígyen, nem emlékszem,
de látom anyám a dologtevésen,
csak tett-vett, így-úgy, ezzel is, meg azzal,
s meg-megterült az öreg konyhaasztal,
volt liszt, tojás, edények meg a hála,
hogy örömöt főz megint vacsorára,
az elejét már nem emlékszem újra,
csak azt látom, hogy jó laposra gyúrja,
és hajtogatja, csíkra-szögre vágja,
míg beigyekvődik a csorba tálba,
nincs pihenés, de az a két kéz bírja,
a fölszelt hagyma beleül a zsírba,
majd paprika, fedő az izga gőzre,
s pont annyi víz, hogy erejét legyőzze,
idő után, hogy sűrűjét fokozza,
a vájling vízből kiszűrt krumplikocka,
s míg ráéheztem, azt se vettem észre,
hogy volt idő az összeérlelésre,
aztán az Édes újabb tüzet szított,
meg-megforgatva épphogy rápirított,
nagy íze lett, s most itt cuppog az élmény,
a pirosra sült tészta reccsenésén. |
|
