|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Csak az éjsötét glória, a fekete,
Mi orrát, szemét, arcát, fejét elfedte,
Csak a lámpafény égetett sötétsége,
És csak szurok lelke látszódott belőle,
De ez az arc mesél.
Mosott ruhája is, mi földre hullott és
Mintája már nem látszódott, csak az a fél
Szemöldök, lehunyt szem, mi leragadt, egy kép,
Látszik, megtört egy súly alatt,
Mégis mesél.
Lépte nyomán nem teremnek ugyan Rózsák,
Talpai sáros utak földjeit hordják,
Teste elfáradt, combja húzza a lábát,
Tartása ferde, válla mutatja kárát,
De nem mondja el, lénye mesél.
Kopott kapualjhoz ér, bezörget és vár,
Figyel, hogy gyúl-e már fény, kattan-e a zár,
Ember, te öreg, ki az ajtót nyitod, tán
ismered? Történetét, életét akár?
Nem szól. Csak néz, és a szeme
mesél. |
|
|
- december 17 2012 19:08:06
Érdekes vers, megragadó. Nekem tetszett. |
- december 17 2012 19:17:12
Kedves Time Traveler! Nagyon sejtelmes a költeményed. Annyi derül ki, az éjben lopózó alakról, hogy mesél a szeme, lénye. Teste elfáradt, biztosan a sok vándorlásban. Zseniális, hogy hősöd kilétét, az olvasóra bízod (Szerintem egy megfáradt vándorról regélsz, aki fáradtan tér be este egy fogadóba. Zsolesz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 15. kedd,
Enikő napja van.
Holnap Edit napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
