Napkorong

Újra...

Ölelnélek,csókolnálak újra,
ég? szenvedéllyel,
karomba fonnálak minden kísértéssel.
Újra enyém lennél,ha tehetném,
újra minden er?mmel,
a hódításodon lennék...
Többé nem engednélek el,
hozzád bújnék szüntelen.
Tudom naív,s önz? természet
uralkodik most bennem,
hisz én is ember vagyok,telhetetlen.
Túl egyek voltunk,egy t?zben égtünk,
Mikor egymás szemébe néztünk,
tudtuk mit?l félünk...

A szenvedély perzsel? volt,
akár a forró nyári éjszaka,
s minket újra és újra hívott az éj szava.
Engedtünk a kísértésnek,
egymásba fonódó testünk szinte égett.
Perzselt a t?z kölcsönös hévvel,
egymás karjába kerestünk oltalmat,s menedéket.
S mikor eggyé váltunk testben,lélekben
akkor várta csúcsok csúcsa hirtelen.
Elhaló sóhajunk,mi forró volt,
s vadul égett,
tovaszállt a sötétség leplében.
Erotikátol kifáradtan,sóhajok hevében,
néztünk egymás szemébe mélyen.

A múltban,a szerelem elsöpr? viharában,
Így éltünk mi,a vágyódás karjában.
Mikor útjaink elváltak,fájdalomban éltünk,
?r töltötte be mindennapjaink,
s szívünk...
A felejtés íze keser?,s mint
valami méreg árad szét az erekben,
túl nagy súly ahhoz,hogy egyedül cipeljem.
Mikor útjaink újra keresztezik egymást,
újra kiújul a múlt,a kísértés,s a vágyódás.
Újra kéz a kézben,a csókok,
s ölelések melegében,az erotika
ösvényére tereljük sorsunkat,
pedig tudjuk,nem szabad...

De a vágy, s a múlt
er?sebb minálunk,
a ragaszkodás er?sebb mint vártuk.
Újra ott találjuk magunkat,
hogy a csillagokon járunk,
újra minden porcikánkkal,
egymáséira vágyunk...
Mikor újra a fellegekbe érünk,
s a sóhajokkal beteljesedik végünk,
egymás karjába pihenve,
nézünk a másik szemébe...
Látjuk ez nem olyan mint régen,
A szem nem azt mondja mint régen.
Csak a vágy ég odabenn,s a szerelem parázsa
kiunyt a szívben...