Az angyalok fentről is vigyáznak ránk,
mennyben és földön is sírhatnak tán,
Sok elveszett jóságot, s örömet fájlalják,
de tudják, hogy szépségből, örömük fakasztják.
Lágy könnycsepp harmata, szívnek forró vágya,
szeretni az Istent, ki értünk szeret már ma.
Jött egy fénylő jótett, s máris csillag ragyog,
annak feje fölött, kit szivárvány tarkít ott.
Nincs más kiút innen, csak a szeretet,
mely képes arra, mire, a csúfság nem termett.
Szelídséget hozni, a szívek legmélyére,
mert onnan származik a legeslegszebb béke.
Melynek mélységében, vörös jóság izzik,
felforrt lángja robban, olyan szépen nyílik:
Tikkadt rózsabimbó, szép virággá válik,
s az angyalok egy tündért, visznek át a tájon.
Szép versed tetszett, bár az utolsó előtti sor rímét talán át kellene változtatni, hogy összecsengjen az utolsó sorral!
Szeretettel: Zsuzsa
Radmila - január 02 2013 09:38:46
Szépek a költői képeid.
Szeretettel gratulálok: Radmila
hzsike - január 02 2013 09:47:30
Nagyon szép finom képek. Remélem én is, hogy vigyáznak Bennünket az angyalok.
Szeretettel:Zsike
Zsolesz25 - január 02 2013 13:44:58
Az utolsó sorral nem tudok más rímet, így jött ki, hogy nem rímel, de sztem így is megvan a vers értelme, kerek egésze.
Bízom továbbra is abban a jóban, ami várhat rám
Zsolti
iytop - január 02 2013 21:20:01
Kedves költemény.Elemér
Zsolesz25 - január 04 2013 08:19:36
Köszi Elemér, nagyon jó hogy meglátogattál megint, virtuálisan, itt a korongon. Örülök minden itteni jó barátomnak
