Napkorong

Nem rég született egy gyermek Elemér,
S akkor szüleit a boldogság eléré.
Édesgették és a tenyerükön hordozták,
Ahogy egy új gyermeket szülei szokták.

Cseperedett az icipici gyermekecske,
S egyre akaratosabbá vált a csemete.
Nem akarta semmit csinálni, de semmit,
S tudatlanul tette tönkre jószívű szüleit.

Nem sokáig bírta egyikük sem,
S anyját elveszítette sebesen.
Apja se bírta sokkal tovább életét,
S kedvese mellé a sírba nyugovóra tért.

Elemérnek egy rokona volt ki óvja,
Kedves és jó lelkű nagymamája.
Ősz haját befedte a fehér dér,
Mikor lánya szörnyű halálhíre eléré.

Átkozta s szidta makacs unokáját,
Hogy mért kergette sírba édesanyját.
S nagyanyja se bírta soká jellemét,
Követte lányát s annak kedvesét.

Elemérünk árva gyerek lett újra,
De most már léte minden pillanatára.
S az árvaház nyújt neki menedéket,
De csak addig még nem kap nevelőszülőket.

A makacs gyermeket megviseli az intézet,
Minden rosszul megy, főleg amit eltervezett.
Bántják és nevetnek rajta hogy ilyen,
Mert önző, fafejű, fiatal ráadásul neveletlen.

De ki is adott volna neki intelmeket,
Hogyha már elvesztette a nevelő szülőket.
Oly kis buta és éretlen még Elemér,
Hogy szinte még a derekamig se ér.

Ám évekkel később egy éjszakán,
Hangosan nevetett föl az ágyán.
Olyan gyönyörűségeset álmodott,
De a szobatársa éppen ráordított.

S ezután minden éjszaka lejátszódott,
Hogy ilyen angyalokkal álmodott.
Kedvesek és megértőek voltak vele,
Így szívesen fogadta őket elméjébe.

Ám egyik álmából hirtelen feleszmélt,
Mert nem az angyalok ringatták fejét.
Egy ismeretlen jelent meg neki képként,
Aki eltaposta Elemér gyermeki énjét.

Azóta elérte a komolyság ifjú lelkét,
S nem meri álomba hajtani fáradt fejét.
Démonok és hallucináció gyötrik elméjét,
És ezért kiált sokszor álmában segítségért.

Ám az egyik éjszaka álomba esett,
És újra angyalok ringatták rémek helyett.
De csak egy jött ki felváltotta a tömeget,
Ő volt, aki megmutatta neki a lényeget.

Ez után olyan álomba szenderült,
Hogy késő hajnalig fel sem derült.
Úgy indította el új, vidám reggelét,
Mind eddigi 25 éve alatt bármelyikét.

De volt benne valami furcsaság,
Mintha elfogta volna a fáradtság.
S mind aki beletörődött sorsába,
Belefojtotta lelkét önnön gondolatába.

Ismét eljött egy átlagos, szürke este,
Amikor is nyugovóra kellet volna térnie.
Ám Ő másra szánta el saját kezét.
Kötélt ragadott és felakasztotta testét.

S eljött a korai reggeli óra gyorsan,
Amikor Elemért megtalálták holtan.
Így kezdődött és lett vége rövid létének,
S ezzel zárom le végső részét életének.