Szétfutnak a felhők, s felvillan az ég,
s míg lassan iszogatom a kávét,
kinyújtózza magát az öreg fa szék,
Hó sipkásan, igazodik a kerítés,
kifújom magamból a sötét kinti éjt.
Pihen a föld, fehér dunna alatt melengeti hátát,
s még lassan feledem álmom, az arcát,
Illan a köd, csipkedi a szél a homályát
A kopár ágról madarak bátorítják,
-s sóhajba temetem a tegnapok foszlányát.
hzsike - február 13 2013 10:11:28
Nagyon szép, természeti képekbe burkoltad ezt a csodálatos sóhajt kedves Etusom.
Szeretettel olvastalak most is:Zsike
Radmila - február 13 2013 23:59:49
Drága Etusom, nagyon szép költői képben fejezted ki érzéseidet.
Szeretettel ölellek: Mila
haaszi - február 14 2013 15:56:06
Én is a nem elcsépelt, szép költői képet dícsérem!!!
szomorufuz - február 17 2013 20:37:00
Kedves Eta!
... és talán az új kikelet is életre kel ...
Gratulálok szép versedhez. Szeretettel - Szfűz
