|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Feszesre kifeszített lelkemen dobol a bánat ága,
Melyet fájdalom szele mind erõsebben nekifújja,
Így, nagyokat ütve rajta, nyilallás minden hangja.
Szivárványszínû megfáradt évek ráncos homlokára,
Szívem vérével felírom drága neved annak dacára,
Hogy hagyod tiszta érzéseim hullani szeméthalomra.
Mert szerettelek és szeretlek! S lám, még tisztellek.
Mint megunt fakó, lyukas nadrág, már nem kellek,
Mikor még új voltam mutogattál, büszkén viseltél,
Elkoptam, elrongyolódtam szemedben, s elvetettél.
S most? Jajfának virága rózsatövisek közt koszorú a fejemen,
Búbánat rostjaiból erõsre font kötél szorosan szívemen,
Hangtalan suhanó keserûség mély karca lelkemen. |
|
|
- január 26 2008 20:04:30
Foltozd meg azt a nadrágot és légy ffiú!Halálodig az maradsz!Tûrd a bánatot és arra gondolj, "Ember küzdj és bízva bízzál!"!!!!
Üdv Misi |
- január 26 2008 20:28:07
Szép sorok! Lelked fájdalmát híven tükrözi. Szeretettel Babian |
- január 27 2008 10:57:16
Ó, nagyon szomorú hangulatú a versed, mégis különleges, mert beleszõtted az egyedi stílusodat, szavaidat. Nagyon szép.
Maryam  |
- január 27 2008 12:26:50
"szerettelek és szeretlek"
Ez a két szó nekem kiragyog az egészbõl,és megint egy másik vers jutott az eszembe:
Buda Ferenc
Szürkeszemû
Ez csak azért érdekes,mert nálad már másodszor fordul elõ ilyen asszociáció,gondoltam elmesélem... |
- január 27 2008 13:17:31
Mélyen átérzem a versed. Én is hasonló helyzetben vagyok... Gratulálok az írásodhoz. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2025. július 06. vasárnap,
Csaba napja van.
Holnap Appolónia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
