Vigasztalj meg, ígérd meg, hogy nem lesz bajom
Kérlek kedvesem vigyázz rám nagyon
Mert félek, hogy eltévedek, ha hagyod
Hogy a hóban eleresszem gyönge karod
Azt hittem az élet gyönyörû és szép
Pedig ez az élet csupán álomkép
Jaj de jó hogy felébredtem gyönyörû rémálmomból
Átokból mely nem hagyja, hogy kijuss az árnyékból
Gyötör szüntelen az igazság látszatát kelti
S közben a hattyútojásból egy tyúk kel ki
Illúziót kelt és bennem haragot
Hogy az emberek csak játszák a színdarabot
Ezen túl az ember nem lát s hall
Mert olyan, mint a kavicstól ijedt hal
Nem lát ki a víz fölé
Mi pedig nem látunk átkozott börtönünk falai
mögé
Amely ránk borul akár egy kupola
Ki alatta él abból nem lesz más csak hulla
Ezért aztán kedves barátaim jó társaim
Ne felejtsétek hogy az élet nehéz
De mindig sokkal könnyebb, ha kezetekben ott egy segítõ kéz
Ki támogat, vigasztal a bajban, borogat
Ha kedvességre vágysz gyengéden, cirógat
Ezért aztán kérlek téged, hogy nyújtsd felém karod
Persze, csak ha te is akarod
S cserébe megkapod az én karom
Mely ugyanezt megteszi érted
Soha de soha nem enged el téged
És akkor már ketten leszünk magányosak
Élünk majd egymásért és egymásnak.
