Az egész műhely sötét volt. Kis ablak
eresztett szűken fényt a mozdulatnak,
azt emlékszem, hogy járni sose láttam,
de háromlábú trónját megcsodáltam,
úgy ült-mozdult előre, jobbra-balra,
ahogy a munka kérlelte-akarta,
csak tette-vette örökön a dolgát,
és úgy lesték tárgyak, mint a szolgák,
ha foltot varrt, kicsit tekert az ujjon,
majd áthúzott egy fonalat a szurkon,
nem hittem én, de szemem odalátta,
hogy rásimul a cipőm oldalára,
a lukas talpat is futásra fogta,
kis faszögekkel összetapasztotta,
ráhúzgált kézre illő reszelővel,
s a bőr bírta a rákímélt erővel,
csak félig volt kész, s engedte, hogy nézzem,
hogy igazodik el a nagy egészben,
még küldött pár szót felém a homályból,
bizonygatva, hogy csöpp se a világból,
s én lélegzetem visszafojtva néztem,
a nagy igyekvést hogyan végzi éppen,
a szavait már csirizesen mérte,
a fizetség, hogy engem küldtek érte,
az örömömet is méretre szabta,
s mert ingyen kapta, ő is ingyen adta.
|
|
