Csillámporokkal szórt lenge fátyol,
Úgy lebeg a köd mindenütt a tájon.
E misztikus, gomolygó, fehér pára,
hajnalban, puhán borul az õszi tájra.
Magába zár minden neszt, és hangot.
Még a lépteid koppanását sem hallod.
Látod?- lenn, az út menti lapályban,
Fák ága látszik az opálos homályban.
Azt érzed, mintha magasan szállnál.
S megpihenni, a felhõk közt megállnál.
S ha hirtelen egy kis fuvallat lebben,
a köd, mint valami áttetszõ szellem,
egyetlen mozdulattal odébb is rebben.
S reggel, amikor a nap, fénylõn felkel,
Kinyújtja lángsugaras karcsú ujjait,
És felszárítja a hajnal könnyeit.
Samu - január 28 2008 20:04:24
Jó volt olvasni, tetszett. Üdv samu
Babian - január 28 2008 20:56:43
Nagyon szép leírása e sorok a természetnek. Szeretettel Babian
denes - január 29 2008 09:46:17
Én szerintem nagyon szépen tudsz írni és helyesen, minden versed tetszett eddig. Ez a természeti képekkel megtûzdelt, különösen finom és légies.
Tibor
kormi37 - január 30 2008 12:17:21
Ez gyönyörû vers lett. Az egész úgy tetszik ahogy van. Szépen fogalmazol, és jó gondolataid is vannak. Csak így tovább! Gratula!
Szeretettel:Kormi
