|
 Vendég: 127
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A zilahi úton egyszer utolért az eső,
A szélén sok eperfa állt, Istenem !
Hatalmas koronák, bennük ott az erő,
Vihar szele lengett körbe mindenen.
Az egyik alá húzódtam sietve, gyorsan,
Kezem támasztotta repedt kérgeit,
Rezgette tenyerem redőt s valómat,
Ahogy az égzengés szórta mérgeit.
A menny köve akkor ott egy szó volt,
Villám hasított, kettévágta az eget,
Egy óriás felleg szinte a mennynek bókolt,
Sötét lett minden ott a fák felett.
Mi lenne ha ... elgondolkodtam,
Ha kezünkkel kettétörnénk a tüzét ...
Ám mégis gyáván eloldalogtam,
Míg a szakadó zápor rám szórta tűhegyét.
Rájöttem egyedül vagyok, zavart
Mikor rá gondoltam magányomban,
- Rám fröcskölt a sűrű, fekete agyag ,-
Visszarohantam a fához azon nyomban.
Mikor odaértem sírva átöleltem,
Megnyugvást éreztem, nyugalma körbevett,
Átjárta rázkódó, elázott testem,
Kimondhatatlan erőt adtál istenem !
|
|
|
- június 23 2013 11:44:33
Kedves Elemér!
Láttatóan szép-szomorú a versed. Gratulálok szeretettel - Szfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
