Szemeim a csillagok,
Elmondják, hogy ki vagyok,
S esténként mind felragyog.
Este, sötétedés után,
Üres az ágyam, üres a párnám,
Őt pedig egyre csak várnám, várnám.
Eszem nincs, nem is volt,
S mikor az élő is holt,
Partizok, míg a tűzeső el nem olt.
Karjaim maguk a hegyek,
Mint a hangulatom, meredek,
Hol fel, s hol le megyek.
Egy végtelen lépcső alján állok,
Egyedül nem megy, valakire várok,
De nem rád, se rád, így élni átok.
Léleknek barlang jut,
Az élet előlem félve fut,
Szívem helyén fekete lyuk.
Ha rossz a kedvem, nem segíthetsz ebben,
Changeling vagyok, emberi testben. |
|
