Üvölt a csend,ordít a magány,
A négy fal közre zár.
Csak egy-egy elcsukló hang
hagyja el remeg? ajkaid.
Csupán könnycseppeid festik
meg arcod,s szemeid...
Az agyad jár,pörög,
pedig pihenned kéne.
És mégis kérdezel,töprengsz,
s az értelmet keresed...
Mindenhol falba ütközöl,
az ítélet bezár,s összetör.
A magányba kerget? ítélet,
mikor azt hallod: nem,
Mely újra,s újra megéget.
Újra éled,s újra féled...
S a könnyek is újra élnek,
s szíved magányát újra fested.
