Újra fáj a szíven, mélyén tátongó seb
A fájdalom napról napra erõsebb
Errõl egyedül csak én tehetek
Mert szívem oda adtam nektek
Oda adtam, nektek s összetörtétek
Az egész lényem bábuként kezeltétek
Irányítani, birtokolni akartok mindig engem
S szép lassan keserûvé vált az elõtte még boldog lelkem
Nem tudok már soha többé örülni a legnagyobb jónak sem
Hisz egyszerûen már nem tudom, hogy merre van a lelkem
Kegyetlenné dühödté bolonddá, keserûvé és gonosszá váltam
S egyre csak érzem lassan de, fokozatosan megszûnik emberi mivolta
