|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Kötöznivaló, bolond az én szívem,
azt súgja folyton visszajössz Te még,
ha pedig nem, hát mondd meg nekem milyen
lesz az ég, ha már nem leszel enyém
Rám borulnak majd a sötét fellegek,
nyakamba ömlik a hideg zuhany,
szél tépi arcomat, bőszült fergeteg,
ki lesz az, ki mutatja majd utam.
Eltört szíved, nincs több szerelmes sóhaj,
hideg vagy, mint egy konok kőszobor
hol vagy már, pedig akkor százszor mondtad
nem válunk el, most pedig könny csorog
Nem lesz több mámor, már nem égsz a vágytól,
elmúlt egy mesés, csodás szerelem,
új csillag ragyog és csókot kérsz mástól,
menj, hiszen lényedet én feledem. |
|
|
- november 23 2013 12:34:24
Mint zenei szám és versednek tartalama tetszett.Hát...ilyen ez a szerelem Kedves, Gyöngy. |
- november 23 2013 14:04:58
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel.: Évi |
- november 24 2013 06:49:03
Évikém!
Én már dalolom is, nagyon tetszik! 
Lemaradásban vagyok ezért most csak ennyi! |
- november 24 2013 07:27:41
Marikám, örülök, hogy tetszik, itt Kovács Kati dala volt a motiváció, arra ébredtem, hogy ezt a számot dúdolom magamban, majd az első kávé és cigi hatására pluszban ezt a kis szösszenetet. Ahogy "bolyongok" a különböző irodalmi portálok között, igazából nem is tudom már, hogy melyik "alkotás" képvisel irodalmi értéket. Egyre inkább az a véleményem, hogy minden szubjektív alapon nyugszik és értékelendő. Azt viszont soha nem fogom megérteni, hogy miért bántják egymást az emberek. Ezt azért írom Neked, mert volt egy csodálatos nyarunk együtt - én még emlékszem rá, gondolom Te is - amikor ketten nagyon jól tudtunk kommunikálni.
Köszönöm szépen, hogy velem daloltál.
Szeretettel.: Évi |
- november 24 2013 11:29:38
Kedves Évikém. Kedves Szerkesztőm írását tenném ide.
Kortárs irodalom megfogalmazása, jellemzői:
A kortárs művész abban a jelenben él, amiben mi is. Attól kortárs, hogy még köztünk él és alkot, a mi korunk ihleti (például társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális, stb.. helyzet) és erről, ezt felhasználva hozza létre műveit. A korszak eleje számunkra a huszadik század második fele, és most is tart.
Minden kornak voltak saját irodalmi sajátosságai, amelyek állandóan változtak, de a költők, írók szándéka többé-kevésbé ugyanaz maradt – megosztani a gondolataikat másokkal. Száz évvel ezelőtt talán még nem is használták azt a kifejezést, hogy kortárs irodalom, viszont az adott kor alkotói a szűkebb lehetőségek ellenére is ismertek voltak.
A kortárs irodalom helyzete azonban annak ellenére, hogy napjaink része, sokkal nehezebb, mint a klasszikus irodalomnak. Az Aula.info és a Magyartanárok Egyesülete gondozásában megjelent kötet a kortárs irodalom tanításának lehetőségeiről szól, gyakorló magyartanárok tollából, Hézagpótlás címmel.
Ebben a kötetben a kortárs irodalom tanításainak nehézségeiről fejtik ki véleményüket a szerzők, akik kihangsúlyozzák a kötet elején, hogy már a kortárs szó fogalma is problematikus. A kortárs fogalom a mai értelemben, a vizsgakövetelményekben leírtak szerint az 1980-tól napjainkig tartó időszakot jelöli. Nincsenek még biztos kapaszkodók, amelyek segítséget nyújtanak az eligazodásban a tanárok számára. Beletartozik az a magyar irodalmi alkotás is, amely a hagyományosnak nevezhető irányzatot képviseli és az is, amelyik a modern, vagy posztmodern stílust, kitérve arra is, hogy a posztmodern és a hagyományos fogalma is pontatlan.
Loj Zsuzsanna ezt így fogalmazza meg a kötetben:
„A kanonizáció folyamata szükségképpen kezdeti, bizonytalan fázisban van; autoritásként a »biztosnak« nevezhető irodalmi hagyomány (és az ehhez kapcsolódó tankönyvek) helyett »csak« a kortárs recepcióra és a saját jó ízlésére támaszkodhat a magyartanár.”
Megfogalmazza azt a gondolatot is, hogy a mai szaktanárok a klasszikus irodalmon nevelkedtek, de a lehetőségekhez képest megpróbálják megtalálni ebben a környezetben is azokat az alkotásokat, amelyek értékeket közvetítenek.
A kortárs irodalom folyamatosan új utakat keres, amelyek segítségével közelebb kerülhet az olvasókhoz. Ebben komoly támogatást kapott az internet világtól, amely része lett mindennapi életünknek.
Amatőr irodalom
Az amatőr szó jelentése, az idegen szavak gyűjteménye szerint:
„Aki nem a foglalkozásából adódóan, hanem kedvtelésből foglalkozik valamivel.”
Viszont mára az amatőr szó jelentése megváltozott. Közhasználatban, képzetlen vagy éppen ügyetlen emberre használatos. Ezért talán a kezdő író, költő kifejezés szerencsésebb.
Minden irodalmi érdeklődésű emberben él a vágy arra, hogy megismerjen más világokat, más életeket, olyan helyeket, ahová talán soha sem juthat el. A leírt történetek, versek ezt a vágyat elégíthetik ki. A sorokat olvasva részesei lehetünk mások gondolatainak, életének, vagy éppen fantáziavilágának. Az érdeklődés megmaradhat olvasói formában, de sokan megpróbálkoznak az írással, több, kevesebb sikerrel. Az internetes oldalak pedig széles lehetőséget biztosítanak azoknak, akik közzé szeretnék tenni alkotásaikat.
Az azonban mindig eldöntetlen kérdés marad, hogy mitől amatőr valaki az irodalom berkein belül és mitől profi? Mi dönti ezt el és hol a határ a két fogalom, vagy csoport között? Mi a különbség egy „amatőr” és egy profi költő, vagy író között?
A Virtus.hu portál egyik cikke: Profi írók, amatőr írók - Tanulmány a gyűlölködésről. Vagy csak simán kenyéririgység? ezt a témakört tárgyalja ki, rávilágítva a jellemző hibákra, amelyek a mai társadalomban elválasztják a két kategóriát, ahelyett, hogy együttes erővel dolgoznának azon, hogy aki olvasni, írni szeretne, lehetőséget kapjon rá és igényes, értékes alkotásokkal, élményekkel gazdagodjon.
Vegyük sorra azokat a pontokat, amelyek megkülönböztetik ma az amatőr írót, költőt, a profitól.
A cikk írója szerint nem az dönt, hogy melyik írás jó, vagy rossz, hanem a legfontosabb különbség az, hogy a profi pénzért ír, az amatőr pedig ingyen. Arra is kitér, hogy a különböző korokban alkotók között is létezett már ez a különbség és az utókor emelt fel egyes írót, költőt, vagy feledkezett meg róla. A minőség pedig nem minden esetben volt döntő ebben a kérdésben. Sokszor csak valaki jókor volt, jó helyen, vagy olyan témát választott, amely szélesebb érdeklődésre tartott számot.
A szerző szerint egyes irodalmi alkotásokat szinte csak egyetemi professzorok, vagy ahogyan ő fogalmaz, sznobok olvasnak. Itt megjegyzi, hogy a sznob szó ugyanolyan rossz felhanggal bír, mint az amatőr meghatározás:
„Ugye milyen csúnya felhangja van ennek a szónak, sznob? Bár semmivel sem csúnyább, mint az amatőr vagy dilettáns. Pedig ezek a csúnya szavak csak azt jelentik, valaki szereti azt, amivel foglalkozik. Ez pedig, úgy látszik, nagy probléma.”
A továbbiakban megfogalmazza, hogy a „profi” is szereti az írást, de a munkáját csak pénzért végzi és esetenként nem a minőség, hanem a megrendelés, vagy a mennyiség határozza meg azt, hogy mit ír: „Eladásra termel.”
A probléma gyökere itt fogalmazódik meg a cikk írója szerint:
„Az amatőrt lesajnáljuk, a dilettánst megvetjük, ugyan miért? Mert nem keres pénzt, ez az első dolog. De a második sem kevésbé fontos. Az amatőrök komoly konkurenciát jelentenek a profiknak. Olyan terepre merészkedtek, amely már „foglalt.” A profi megjelöli a területe határait, mint a kutya. Vau-vau, ez az enyém. Ide nem léphet be senki. Itt csak én írhatok, csak engem olvashatnak, természetesen csak azután, hogy megfizették a nekem járó, nem csekély obulusokat. Felháborító ez a sok amatőr irodalmi portál a neten! Felháborító, hogy ezt merik mondani: Don't pay the ferryman! Ne fizess a révésznek!”
Az úgynevezett profi alkotók tehát konkurenciának tekintik az ismeretlen írókat, költőket és igyekeznek megakadályozni, ha tehetik az érvényesülésüket is -, tisztelet a kivételnek. A szerző szerint az egyik és legfontosabb kifogásuk az, hogy az amatőr írók, költők nem tanulták az irodalommal történő munka alapjait, pl.: műfajelmélet, szavak, nyelv és maga az élet! Továbbá nem bírják elviselni a kritikát sem. A profi író, emelt fővel fogadja a negatív véleményeket, ha kell, visszavág, vagy visszaüt! Sőt egyes esetekben még a saját hasznára is fordítja, hiszen a negatív reklám is reklám. Az amatőr pedig ha szembe találja magát ezzel, elkullog, feladja az írást, mert ő csak arra vágyik, hogy az az irodalmi portál, ahol jelen van, minél több regisztrált taggal rendelkezzen és a barátai, ismerősei körbe dicsérjék.
Mivel én is vezetek egy ilyen irodalmi weboldalt, magam is találkozom ezekkel a problémákkal. Erről a következő fejezetben térek ki részletesebben.
A szerző ezután kitér arra, hogy a magyar irodalomban számos olyan költő élt, akik ebbe a „dilettáns, elkullogó” kategóriába tartoztak. Pl.: Balassi, Berzsenyi, vagy Csokonai, akik nem tudtak megélni a verseikből. A maguk korában szegény, tehetségtelen senkik voltak. Megjegyzi, hogy velük ellentétben pl: Dugonics András (1740-1818) profi író volt, aki sikerkönyveket írt és jól megfizették. Ma azonban rá senki sem emlékszik, Balassi, Berzsenyi, Csokonai munkássága viszont tananyag, műveik a mai napig olvasottak.
Megjegyzi azt is a cikkben, hogy sok költő és író, nem képezte magát, hanem az élet tanította azt, amit papírra vetettek. Például hozta fel Rimbaud, vagy Petőfi személyét, akik egyszerű, „hétköznapi” emberként éltek, mégis olyat alkottak, mindenféle egyetemi szintű és műfajelméleti tudás nélkül, ami a mai napig megállja a helyét az élet és az irodalmi értékek között. Összegezve az eddigieket a szerző így fogalmaz:
„Van tudós költő, poeta doctus. Van ihletett költő, a természet vadvirága. Mindenféle kategória van, de az értéket, az értékteremtést nem az fogja eldönteni, hogy valaki mennyi pénzt keres. Emlékszünk még Beniczkyné Bajza Lenkére vagy Berczik Árpádra? Soroljuk fel a műveiket! Pedig milyen nagy profik voltak, és volt idő, amikor ők folytak még a vízcsapból is. Emily Dickinson viszont amatőr balfék volt… vagy dilettáns, nem tudom. Az egész életében csak négy verse jelent meg. Nem tanult nyelvtant, mint ahogy József Attila sem. ”
A cikk végén összefoglalva megjegyzi a szerző, hogy értelmetlen pénzkereső, vagy kritikatűrő képesség, esetleg szakmai képzettség szerint csoportosítani az írókat, költőket. Csak két kategória van: jó és rossz írás, igaz ez elég erősen szubjektív. Az irodalmi internetes portálokon pedig éppen annyi jó és rossz író, költő van, mint a profik között.
Lezárva írását megfogalmazza azt a gondolatot, hogy a kritikán nem kell megsértődni. Aki pedig kritizálni szeretne, előbb felejtse el a tüskéket és írjon jobbat.
Záró gondolatával pedig én is teljesen egyetértek:
„Hajrá amatőrök! Mutassuk meg csak azért is, hogy a művészetben nem mindig a pénz dönt.”
Bakos József |
- november 24 2013 17:09:01
Rózsikám kedves!
Nagyon szépen megkérlek, kímélj meg engem ezektől az idézetektől, mert roppant módon nem érdekel! Én szólok Hozzád, nem mondok véleményt a verseid alatt, kérlek Te se tedd. Azt hiszem, hogy velem meg lehet beszélni bizonyos dolgokat - meg is tudtuk a másik klubban -, de ez itt sem érdekel és a másikban sem, ahová még odatetted. Nem tudom, hogy mi van Veled, történt közöttünk ami történt, de az már egyébként is történelem. Én azt lezártam, levontam a konzekvenciákat és ennyi.
Ez az idézeted nem a versemhez kapcsolódik, hagyjuk egymást békén, nagyon szépen megkérlek. Én sem veszekedni nem szeretek, sem utálkozni, én békességben szeretek élni.
Köszönöm megértésedet.
Üdv. gyöngyszem55 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. június 03. kedd,
Klotild napja van.
Holnap Pünkösd, Bulcsú napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
