|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
Verõfényes napsütésben sétáltunk,
Csak te és én végig a folyosón.
Sóhajokkal vártuk, hogy elérjük
Az elõttünk álló, hatalmas kaput.
Mikor beléptünk, egymásnak estünk,
Csókokkal hintettük egymás ajkait,
Simogattuk, éreztük testünk,
Mi mindent adjunk még magunk.
A gyönyör volt jutalmunk, mert
Mi igazán szerettük egymást,
Azon az órán szólalt meg bennem,
Hogy soha nincs megbánás.
Tudtam, hogy egyszer vége lesz,
S fájdalom lesz emléked,
De soha, fel sem merült bennem,
Hogy megbánjam a veled töltött perceket.
Mert azok a percek jönnek még,
Vissza-vissza térnek, ha akarom,
S az emléked bennem él,
És láthatom, ha akarom.
Megbánni semmit, megbocsátani mindent,
Mindent elnézek én neked,
Csak mondd, miért? S meddig?
Éljek nélküled, s veled?
Mert a képek valók, élnek, ha akarom,
S ha elõttem állsz is, akár úgy is álmodom.
2006. február 23. Csütörtök. |
|
|
- február 06 2008 17:44:30
A forró csókok emléke bizony visszatér s kérdésedre a válasz azóta már biztosan megszületett. |
- február 06 2008 18:37:49
Kedves Goethe!
Mint vers olvastam tõled jobbat is (elnézést kérek), picit sablon szerû sorokat vélek felfedezni, de igazából az akkor benned rejló érzést agyon csicsázni metafórákkal nem lett volna érdemes.Tetszik ahogyan átadod magad a sorok által, de nem tudom...talán te tetted igazán fel a lécet elõzõ verseiddel.
maradok tisztelettel:laci |
- február 07 2008 15:00:18
Kedves laszlo1988,
Köszönöm soraid. Természetesen a nívó már azóta változott, hiszen régi már a vers, de mégis szép emlék, s gondoltam olvasóközösségemmel megoszthatom. Napjainkra már összetettebb verseket írok. Ha gondolod, olvasd el a Parázna címû versem, napjaink beli, remélem tetszeni fog.
Üdvözlettel,
Goethe |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. május 06. szerda,
Ivett, Frida napja van.
Holnap Gizella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
