Talán a Világ nem is sejti,
Talán nem is tudja sok pár,
Mi kincs, a kéz fogás,
Hogy mi kincs az ölelés,
Az együtt ébredés,
A szembe elrévülés.
Ki mindennap éli,
Nem csodaként félti,
Nem tudja milyen a hiánya,
Nem tudja, milyen, ha minden hiába.
S ki távol éli hétköznapjait,
Érzi, vágyja,
Sóvár szíve,sóhajra tárja ajkait,
Halkan megbúvó sóhajok,
Sötétben a párnát ölelő karok.
Ki így él, tudja,
Milyen sötétek a hétköznapok,
Szívét egy valami hajtja...
Egy olyan jövő,
Melyben a csoda nem hétköznapi,
Mégis mindennap megélheti,
Mikor nem a párna a társ,
Mikor nem a sötétség a sóhajtás,
Mikor kéz a kézben,minden más.
|
|
