Olykor csak egy-egy pillanat,
Amikor melegség járja,
Szívünk zugát.
Az életünk,mint egy film,
Gyorsan elpereg.
Néha szörnyű, és ugranánk egy részt,
Vagy bele pörgetnénk.
De később rájövünk,
Pont ezek a részek,
Adják azt az ént,
Mely, majd tovább ösztökél.
Sűrűn elbukunk,
Valamely erő, mindig felemel,
S mikor már úgy érezzünk, menni se bírunk...
Valami történik, új erőt kap az én, mert
Mégis tovább lépkedünk.
Néha tehetetlen,
Vad erő tépi lelkünk,
Vagy épp azt érezzünk, egy helyben bolyongunk,
Eltévedtünk, néha feladjuk,
Belefáradunk, vállunk a teher alatt megrogyik....
Homlokunkra felhők hada kúszik,
Szemünk minden rezdülése, tépő lét.
S mikor már feladnánk,
Lelkünk új erőt merít,
Néha nem értjük, hogyan képes erre,
Újra és újra...
Megújulva, mosolyt csalva,
Új erőre kapva, tovább hajt egyre...
Boldogságot keresve,
Melegséget terjesztve,
Vért pezsdítve,
Szívet új dallamra ösztökélve,
Élünk, már nem bolyongva,
Új célt kapva,
Utat találva,
Félelmet elrugdalva a tegnapnak,
Új értelmet adva a holnapnak.
Élünk, bár nem minden percben mosolygunk,
De törekszünk, boldogságot adni, átélni,
Megélni..........az élet a mindenünk.
|
|
